Jubileumi Önkéntes Bál

2021. SZEPTEMBER 17.
• 1117 BUDAPEST •
• MAGYAR TUDÓSOK KÖRÚTJA 3. •

Partnerünkkel, a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesülettel közös célunk, hogy a fiatalok egészségesebb önértékelésre tegyenek szert, megtanulják a másik ember elfogadásnak értékét, tapasztalatot szerezzenek arról, hogyan lehet szelíd módszerekkel konfliktust kezelni és így egy önmagáért és tetteiért, valamint a közösségéért is felelősséget vállaló generáció nevelődjön.

Ennek érdekében egész évben képzéseket és foglalkozásokat tartunk, valamint 1%-os adományokból támogatjuk a rászoruló fiatalokat, hogy minél többen részesülhessenek tábori élményben, a KÖSZI Egyesület pedig különböző tematikus ifjúsági táborokat és programokat szervez a 6-29 éves fiataloknak, valamint önkéntes közösségüknek.

Az Önkéntes Bál apropója


Alapítványunk fennállásának 10. évfordulóját partnerünkkel, a KÖSZI Egyesülettel együtt ünnepeljük, akikkel már a kezdetektől fogva segítjük egymás munkáját: önkénteseik részt vesznek fejlesztő programjainkon és felkészítő alkalmainkon, gyermek- és ifjúsági programjaikkal, táboraikkal pedig ők is olyan közösségeket alakítanak ki, amik megtartó erőt biztosítanak és örömteli élményt adnak.

Mostani zártkörű eseményünk, az Önkéntes bál során szeretnénk megünnepelni az elmúlt 10 év közös sikereit: a több, mint 50 támogatott tábort, amikkel összesen nagyjából 1700 fiatalhoz értünk el. Ezen kívül szeretnénk hálánkat kimutatni a SZIVI és KÖSZI régi és jelenlegi önkéntesei, munkatársai felé, akik töretlen lelkesedéssel vesznek részt az egyesület és az alapítvány mindennapjaiban.

Köszönet a szponzoroknak


Az este során a résztvevők tombolasorsoláson vesznek részt, ugyanakkor civil szervezetként ezeket a jutalmakat, kuponokat, ajándéktárgyakat, belépőket és bármilyen egyéb tárgyi hozzájárulást csak támogatói közreműködéssel tudjuk megvalósítani. Éppen ezért a szeretnénk megköszönni a rendezvény szponzorainak, hogy az eseményünket tárgyi vagy egyéb módon támogatták!

Szponzoraink


Szponzorunk: Alibi Íjász Klub
Szponzorunk: Aquincum Múzeum
Szponzorunk: Bamba Marha Burger Bár
Szponzorunk: Budapest Park
Szponzorunk: Cyberjump trambulin park Buda
Szponzorunk: Csodák Palotája
Szponzorunk: Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerület
Szponzorunk: Dumaszínház
Szponzorunk: Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerület
Szponzorunk: foodora
Szponzorunk: Péter Szidónia (Hagyományok Háza)
Szponzorunk: LaserForce Aréna
Szponzorunk: Lush
Szponzorunk: PandeM Consulting
Szponzorunk: Pinklady Design
Szponzorunk: Poket zsebkönyvek
Szponzorunk: Selfiemat
Szponzorunk: SminkAkadémia
Szponzorunk: Veresegyházi Medveotthon